.
.
.
Amint megláttam őket a suliba elöntött a harag és az
irigység. Nem tudom miért. Azt hittem túl léptem már rajta. Hinni bármibe
lehet. Az, ahogy a folyosó végén a szekrényemnél (!) beszélgettek, na az fájt.
Főleg, hogy ők ketten. Liam és Hayden. Mondanám, hogy enyelegtek, de az nem
lenne igaz. Inkább veszekedtek. Pofátlanul, de odaléptem a szekrényemhez és
matatni kezdtem benne. Néha-néha rápillantottam Liam-re. A tekintetünk
találkozott. Apró mosolyától még a mai napig elolvadok. Ajaj. Azt hiszem még
mindig bele vagyok zúgva. Viszonoztam a mosolyt, amit Hayden is látott. Ajaj…
-
Zoe! Nem veszed észre, hogy beszélgetnénk?- ordított
rám Hayden, mire a szemembe lógó hajamat félre tolva válaszoltam neki:
-
Nem, én azt látom, hogy veszekedtek, ami engem hidegen
hagy. A szerelmesek általában ezt csinálják vagy nem? – kérdeztem, mire Liam és
Hayden is értelmetlen arcot vágott.
-
Ne hogy azt hidd, hogy nekem tetszik Liam.
-
Nekem se kellene egy Hayden-hez hasonló lány.
Hayden ezen kiakadt
és megpofozta Liam-et… A folyosó üres volt. Mi voltunk hárman… Liam hanyatt
vágódott és a földön seggre ült. Odamentem hozzá. Felsegítettem. Hayden… Hayden
karmai kinőttek és agyarai voltak a szájába. Meglepődve, de elővarázsoltam az
enyémeket. A lánggal együtt. Ő ezen kicsit se illetődött meg. Aha, Liam a kis
lepcses szájú. Hayden rám rontott. Hárítottam az ütéseit, de néhányszor jó
erősen megkarmolt. Az oldalam így is fájt, de ehhez még társultak ezek. Szinte
égett a testem. A viccet félre téve nem a lángjaim miatt éreztem ezt. Mintha
leszúrtak volna, de annak a helye már nem volt már meg.
Zajokat hallottam. Elég élesen. Majd’ összeestem, de
szerencsére itt volt mellettem Liam. Megfogott. De nem bírt el eléggé így a
földre zuhantunk. Hayden rosszabbul járt. Ő pofára esett. A levegő marta a
torkom és a szemem, az illata akár a… farkasölőjé. Mint az „álmomba”.
Felálltunk nagy nehezen, de a farkasölő megtette a hatását. Persze nem az
kábított el. Valaki hátulról leütött minket.
.
.
.
Amikor felkeltem egy
asztalon feküdtem lekötözve. Ismerős hely volt. Sokszor jártam itt az elmúlt
hónapokban. Ez a Doktorok rejtek helye. Próbáltam körbe nézni hátha van itt
ismerős alak, de nem láttam senkit. Megjelentek Ők. Ijesztőnek nem mondanám a
megjelenésüket. Szét akartam szakítani a bőrláncokat, amikkel sikeresen
kikötöztek. Már hozzám akartak nyúlni, amikor ismerős hangot hallottam.
-
Hagyják Őt békén! Ne érjenek hozzá!- ordibálta Liam.
Kicsit se nyugtatott meg. Felült, de amikor a közelembe
akart jönni, akkor az egyik leütötte. Felkiáltottam, hogy: „ Neeeee!” , de nem
sokat segített. Bealtatóztak.
.
.
.
Egy árammal elvezetett drótkerítés mögött keltem fel.
Liam-mel együtt. Az oldalam vérzett és eléggé fájt. Hayden sehol se volt. Ez
néha megnyugtat, de abban a helyzetben éppen nem. Láttam, hogy Liam sem valami
nyugodt. Odamásztam hozzá és bátorítóan megfogtam a kezét. Viszonozta, de az a
bizonyos kérdőjel ott volt közöttünk. Hogy mégis miről beszélek? Arról, hogy
még mindig nem tudtuk mi folyik kettőnk között. Igaz néha felszisszentem, de
komolyabb bajom nem volt. Liam vállára hajtottam a fejem. Emlékszek, amikor
először ráhajtottam a fejem, akkor épp a bál volt. Amiről még mindig nem tudok
semmit. De igazából nem volt időm ezen gondolkozni hisz megcsókolt. Mindent
elfelejtettem, amin eddig törtem az agyam. Jó érzés volt.
.
.
.
Hallottatok már az Igaz Szeretet Csókjáról? Elmesélem
nektek.
Egy gyönyörű délutánon Aphrodité, a szerelem istennője,
találkozott titkos szerelmével Árész-szal, a harc istenével. Persze az eredeti
férje is tudta, hogy megcsalja, így kisebb csapdákat rejtett el a találkozó
helyen. Amikor Aphrodité-t eltalálta az egyik ilyen csapda a férje,
Héphaisztosz (a kovács mester, akit Zeusz és Héra ledobott az Olimposzról, mert
fogyatékosan született) megjelent és a gyáván elfutó Árész helyett megcsókolta
Aphrodité-t. A csókja meggyógyította. A nő viszonzatlan szerelme nem volt elég
az Igaz Szeretet Csókja ellen.
.
.
.
Na én is ugyanígy éreztem Liam csókja után. Fáradtan, de a
fájdalmam megszűnt.
------------------------- Két nappal
később---------------------------------
Már napok óta be voltunk zárva ide. Hayden-t tegnap dobták
be a Doktorok, de hiába próbáltunk kiszökni nem sikerült. Nekik kicsit több
erejük volt, mint nekünk. Ajaj. Itt fogunk éhen halni. Jó lesz. Én félrevonulva
aludtam el, mert nem akartam közöttük aludni. Reggel, amikor felkeltem láttam,
hogy Liam épp Hayden kezét fogva próbálja elvenni a fájdalmát, pont úgy, ahogy
tegnap előtt nekem. Megcsókolta. Na nekem ekkor lett elegem. A rácsokhoz
rohantam és próbáltam kiszabadulni. Hangokat hallottam, így inkább hátráltam.
Theo rohant hozzánk.
-
Theo vigyázz! Ez… - kezdtem bele, de nem sikerült
befejeznem, az áram megrázta. – Elektromos. Jól vagy?
-
Jobban.
Szerencsére Theo nem adta fel addig amíg ki nem mentett
minket. A kocsiba kicsit elnyomott volt a hangulat. Theo próbálta feloldani, de
nem sikerült.
-
Hova megyünk? – kérdeztem, megtörve ezzel a csendet.
-
A rendőrségre.
-
Miért?
-
Hát, első ok, azért, mert eltűntetek. Második ok, van
ott valaki akit be akarok neked mutatni.
-
Ki?
-
Majd meglátod. - kacsintott rám. Ugy vettem észre, hogy
Liam is tudta ki az. De Hayden. Na, de jó… Mindenki tudja csak én nem?
------------------------Sheriff irodájába-----------------
-
Hova vittek titeket? – kérdezte tőlem Stilinski.
-
Először egy ilyen műtő féle helyiségbe, aztán egy
kőszobába, amit árammal vezettek körbe.
-
És te mit csináltál?
-
Próbáltam kiszabadulni!
-
Mutasd a kezed! - mondta és megfordította a kezem, ahol
pár rétegben korom állt. Azt hittem az seb. Sheriff Stilinski letörölte a
kezemről. Sehol nem volt heg vagy seb. Eltűnt. – Sheriff helyettes! Jöjjön be!
Amikor megláttam ki az könny szökött a szemembe. Ő volt az…
a bátyám… Azt hiszem Ő se tudta felfogni a történteket, mert amikor odarohantam
hozzá, akkor még csak kitágult pupillákkal nézett. Megöleltem. Olyan jó volt.
Jó tudni, hogy a családomból nem csak én élek. Azt hiszem a többiek is
elérzékenyültek ettől a helyzettől.
Kicsit feleszmélve a helyzetből leültem. Épp ésszel nem
fogtam fel, hogy él. Aznap nála aludtam.
-------------------Parrish-nél---------------
-
Főzzek neked valamit? Éhes vagy? Kell valami takaró vagy
párna?
-
Parrish! Nyugi! Nem kell semmit főznöd, nem vagyok
éhes. Takaró kelhet, de párnának az öled fogom használni, mint régen. –
mosolyodtam el.
-
Rendben. - ült le az ágyára. Abban a pillanatban én is
utána dőltem. A fejemet az ölébe döltve hagytam, hogy a hajamat birizgálja.
Bevallom jól esett. Rögtön bealudtam.
