Titokzatos Hódolók 4. rész: Különleges választék 2/2

  A folyosó végén lévő ajtóhoz léptem. Már éppen nyitottam volna ki, amikor lépteket hallottam bentről, így a közeli szekrénybe bújtam be…

„Emlékezz mit mondott Deaton! Emlékezz!”

--------------------- Vissza emlékezés--------------

     Egy furcsa tárgyat vett ki, ami magát Triskelion-nak hívta.

-         Ez az?- kérdeztem hitetlenül-.

-         Mondhatni. A Nemetonból készült ereklye. Önuralmat tanít. Ne hidd, hogy a két vörös szemedtől bárki megijedik. Inkább mutasd a láng-aurát. Attól mindenki hátrálni fog.

-         Mégis mi vagyok?

-         Talán rájöttem. De te még nem állsz készen rá.

-         Miért is? Azt hiszem az elmúlt hetekben felnőttem a feladathoz.

  A levegőt egyre halkabban vettem. Nem volt az egekbe az adrenalin-szintem… Nem izgultam azon, hogy elkapnak vagy ilyesmi… Nem féltem. Három férfi-alak tűnt fel hirtelen a szekrény előtt. Szerintem tudták, hogy ott vagyok, mert hallottam, hogy mit beszéltek:

„Ő az… ő a kiválasztott!”

Alig kaptam levegőt. Milyen kiválasztott? Tuti nem én vagyok az! Miért lennék én? Mit tettem, hogy ezt kapom?

Az ajtó kinyitódott. Azzal a lendülettel kiugrottam a szekrényből. Egyenesen az egyik maszkos emberre. Olyan érzésem volt mintha láttam volna már őket valahol. Nem tudom pontosan hol és mikor, de emlékszem rájuk. Velük volt egy idősebb srác is. Rá nem emlékszem… Harcoltam, de ők erősebbek voltak és a falhoz vágtak. Felszisszentem. Az oldalamból csak úgy ömlött a vér. Felém közeledtek. Én próbáltam hátrálni addig ameddig csak tudtam. A falig sikerült. Még mindig nem éreztem félelmet. A lángom! Deaton mondta, hogy mutassam meg. De hogy tudnám újra kihozni magamból? Amikor utoljára sikerült éppen Stilest mentettük meg attól, hogy leszúrják. De várjunk csak! Most pont ez van velem is. Ah, de idióta vagyok. Hát persze! Csak dühösnek kell lennem. Akkor most gondoljunk arra, hogy milyen az, amikor Liam Hayden-nel sétál végig a folyosón. Arggh.. Azt hiszem sikerült kihozni a lángjaimat. Legalábbis, amikor az egyik „szemébe” néztem, akkor láttam. Igaza volt Deaton-nek, mivel elkezdtek hátrálni. Nem tudom mi vagyok, de az megijeszti őket és az elég… Minden erőmet arra összpontosítottam, hogy fel tudjak állni ás tovább tudjak harcolni. Bármilyen erőfeszítés nélkül felbírtam állni. Harcoltam, ahogy csak tudtam. Elkezdtek futni. Én is mentem utánuk. Felmordultam. Egy ember feküdt az orvosi széken. A Doktorok sehol nem voltak. Közelebb mentem. Segítségért kiáltott. Azt mondta ő nem tehet semmiről. Úgy nézett ki, mint… mint…mint a TESTVÉREM… Minden szavam elakadt. Hallucináltam. Arról, hogy ő fekszik ott. Egy ismeretlen srác volt. Talán a sulinkba jár. Az agyam teljesen máshol járt. Liam… bárcsak itt lenne és segítene. Tuti kitalálna valamit arra, hogy kijussunk. De biztos most is Hayden után koslat. Fuu, de utálom azt a csajt. Az ajtó csapkodás felébresztett. Hátrafordultam. Azt hittem, hogy a Doktorok jöttek be. De mégse. Amint megláttam a nyakába ugrottam. Örülök, hogy itt van. Megmentett attól, hogy magamba roskadva várjam, hogy a Doktorok jöjjenek…

-         Ideje volt jönnöd.

-         Tudom. Bocsi, hogy késtem. – mosolygott édesen Liam.

-         Elnézem. Na, de most valahogy túl kell élnünk a Doktorokat. Nem lesz olyan nehéz, főleg, hogy betojtak a lángjaimtól. – nevettünk össze Liam-mel.

--------------------------------------------- Kicsit később------------------------------------------------

-         Liaaam!- kiáltottam fel.

   Odarohantam a földön szétterülő testéhez, amit próbáltam picit a falhoz vonszolni. Leszúrták.

-         Tarts ki! Maradj velem! – mondogattam neki. – Szörnyetegek! – ordibáltam a Doktoroknak. Hirtelen felindulásból megindultam feléjük. A lángjaim megint kitörtek, mintha én irányítanám.

-         Mi öltük meg a családodat. – mondta az egyik idióta. A harag szétterjedt az egész testemen.

-         Ne hallgass rá! Maguktól haltak meg!- segített ki Liam.

     Inkább odamentem hozzá. Már begyógyult a sebe. Végig tapogattam a hasát. Sehol egy heg vagy ilyesmi. Hogy lehet ez? Pedig érzem a vérszagot. Az oldalamhoz nyúltam. Még mindig véreztem. Vagyis inkább megint. Összeestem. Liam – aki addigra már felállt- elkapott. Motyogtam valami köszönöm-félét, amikor Liam végig nézett rajtam. Szerintem nem sok tartotta vissza a sírástól.

----------------------------Újra a kórházba------------------------

  Reggel volt. Mindenhova sütött a Nap. A fénye bántotta a szemem. Pár pillanatig észre se vettem, hogy valaki mellkasán fekszem, de amikor a fejem picit felfele fordítottam, akkor vettem észre, hogy Liam ott aludt. A keze az oldalamon volt, így én rátettem a mellkasára. Megmozdult. Felkelt.

-         Jó reggelt. - köszöntött.

-         Neked is. – mondtam, miközben felültem.

Még mindig fájt a sebem. Liam… Mikor levetette a koszos felsőjét felém fordult. (nem igazán zavarta az, hogy én is ott vagyok) A felsőteste tökéletesen ki volt dolgozva és valljuk be nem néz ki olyan rosszul… főleg azokkal a cuki gödröcskékkel az arcán , és a vakító kék szemével meg az édes mosolyával. Awhh…

----------------------------------------------Scottéknál--------------------------------------------------

-         Liam! Ma telihold lesz?

-         Igen. – mondta majd oda guggolt elém. – Nem lesz semmi bajod. Megígérem.

-         Nem attól félek, hogy én megsérülők.  Hanem attól, hogy bárkinek baja eshet körülöttem.

-         A Triskelion segíteni fog neked. Hol van?

-         A táskámba. Nyugodtan kiveheted! – mosolyogtam halványan. Liam odament a táskámhoz és kivette. A két keze közé fogta.

-         Nekem is segített. Csak a helyes mantrát kell mondani.

-         Az, hogy alfa, béta, omega?

-         Legjobb esetbe. Ha ez nem válik be, akkor…

-         Akkor a te mantrádat kell mondanom?

-         Valahogy így.

-         És az mi?

-         Három dolog nem maradhat rejtve a Földön: a Nap, a Hold és az Igazság.

-         És ah ez se az ami nekem kell.

-         Akkor semmi nem állíthat meg…

 Kár volt ezt mondanom, mert Liam idegesen járkált fel-alá a szobába.

-         Hatni fog! Hatnia kell! – mondta majdnem sírva. Felálltam és megöleltem… Úgy látom jól esett neki, mert egy csomó ideig ölelkeztünk ott az ajtóba. Szerintem tovább tartott volna, ha Scott és Stiles nem jönnek be. Én leültem az ágyra, de Liam… ő ott maradt ahol hagytam. Idegesen beszélni kezdek beszélni arról, hogy mi lesz velem teliholdkor. Vagyis, hogy hova kellene kikötni. De jó… Szóval megint ki leszek kötve. Azt hittem erről leszoktak. De rosszul gondoltam. Malia és Kira jött be nagy hévvel a szobába és becsapták maguk mögött az ajtót. Sőt, még támasztották is.

-         Olyat láttunk, amit nem akartunk.

-         Mit? – kérdezte Scott

-         Berzerkereket. – mondta Kira.

-         Azok mik?

-         Medvebőrbe bújtatott emberek, akik érzelmeit elrejtették és végleg megsemmisítették.

-         De ha ők itt vannak, akkor…

-         Kate is!

-         Ki az a Kate?

-         Erre később ráérünk. Először is veled kell foglalkoznunk és azzal, hogy mit csinálunk.

-         Megint ki akartok kötni? Mert múltkor se volt túl sikeres! – mutattam az elszakadt fémláncokra.

-         Nem, most teljesen más lesz. Liam fog rád vigyázni. Őt úgyse bántanád. – mondta Scott. Liam-mel összenéztünk. Ő mosolygott. Gondolom rájött arra, hogy tetszik.

------------------------Este-------------------------

 Scotték elmentek Deaton-höz információért. Liam-mel kettesbe maradtunk. A Hold még nem jött fel… Én nagyon fel voltam dobódva szóval bármit mondott.

Persze a jó kedvem se tartott sokáig, mert kezdett feléledni a szörny énem a Hold hatására. Nem gondoltam volna, hogy Liam, amint észreveszi, hogy kezdek „átváltozni” , odajön hozzám és hozza a Triskelion-t.

-         Mondj egy mantrát! – mondta.

-         Alfa, béta, omega… - ismételgettem- Semmi…

-         Akkor mi az a három dolog, ami nem maradhat rejtve a Földön?

-         A Nap, a Hold és az Igazság.

-         Újra!

-         A Nap, a Hold és az Igazság. – mondogattam el ötször, mire alább hagyott a szörny énem.

-         Látod. Mondtam, hogy hatni fog. Nem kell mindig pesszimistának lenni.

-         Nem könnyű úgy, hogy ha nincs ki azt mondja, hogy minden amit csinálok az rendben van.

-         Én itt vagyok neked mindig. – mondta apró mosollyal.

    Megfogta az arcom és közelebb húzott. Megcsókolt. Nem tudom miért… Talán azért, hogy bizonyítsa nekem, hogy ő itt van nekem. Vagy csak, azért, hogy lenyugodjak. Bevallom… mindkettőt sikerült egyszerre. Választanom kellene? Miért érzem azt, hogy muszáj választanom? De miről kellene? És kik közül? Theo és Liam között? De miért?

-         Szólj, ha nem akarod, hogy ezt csináljam…- szólt Liam. Gondolom látta az arcomon az értelmetlenséget.

-         Szerinted mióta várok erre?- kérdeztem és most én csókoltam meg. Ez kicsit szenvedélyesebbre sikeredett. Legalábbis szerintem…