-
Hogy van? – rohantam be Deaton-höz. Liam az asztalon
feküdt. Rángatózott. Alig bírták lefogni. És mindez miattam van?
.
.
.
--------------------------Két
órával ezelőtt--------------------------
Theo és én az elmúlt napokban nagyon közel kerültünk egymáshoz. Liam-mel
nagyon eltávolodtunk, amióta majdnem megölt. Amúgy is Hayden-nel van együtt.
Irántam semmit se érzett… Theo beállt lacrosse-ozni, így mostanság egyedül
vagyok a kilátón az edzésekkor. Úgy döntöttem lenézek. Theo-ékat sehol se találtam.
Már mentem volna vissza, de beleütköztem egy srácba. Egy picit magasabb volt,
mint én. Aranybarna haja, kék szeme és cuki nevetőgödröcskéi voltak… és igen…
most Liam-et jellemeztem. Bocsánatkérés nélkül komor arccal mentem tovább. Már
majdnem elértem a kilátót, amikor egy velünk egy idős srác odajött hozzám és „belemászott
az aurámba”. Ami igazából annyit tesz, hogy tapizott meg ilyesmik… Persze, hogy
Liam-nek közbe kell avatkoznia. Kapásból leütötte a gyereket. Döbbenten
figyeltem a bunyójukat. Theo hozzám rohant és a karjaiba zárt. De én szét
akartam szedni őket. Lefogott. A szemem vörösen izott , rögtön nem ellenkezett
velem. Az ismeretlen srácot arrébb dobtam vagy fél méterrel, Liam-et felhúztam
és dühösen ráordítottam:
-
Minek kellett beleavatkoznod? Én is simán leütöttem
volna!
-
A fészkes fenéket! Szükséged van rám hiába tagadod!
-
Nem igaz.
-
Teliholdkor nem ezt mondtad.
Hirtelen felindulásból berohantam a lány öltözőbe. A
mosdókagylóra támaszkodtam. A düh csak úgy áradt szét a testembe. A karmaim
kinőttek. A szemem vérvörös lett. Agyarak helyezkedtek el a számba. A hangok
nagyon bántották a fülemet. Az ajtó becsapódásától egyenesen megsüketültem.
Liam jött be. Kár volt.
-
Minek jötték be? – kérdeztem mogorván.
-
Miattad. – mondta, mire az oldalamhoz kaptam.
-
Mióta fáj az oldalad?
-
Mit érdekel?
-
Csak kérdezem.
-
Amióta itt lakunk. Az első napom óta.
-
Mi történt?
-
Nem tudom. Nem emlékszek! Kiesik. Az orvosok részleges
amnéziára utaló eseményt kerestek az életembe, ami egyedül az lehetett, amikor
a családom meghalt azutáni napon sétáltam haza fele és megcsúszott a lábam.
Majdnem a tóba estem bele. Egy férfi segített ki. Pár évvel lehetett idősebb,
mint mi. Nem láttam az arcát. - ültem le
a padra.
-
Zoe! – guggolt oda elém Liam. Megfogta a kezem. –
Próbálj meg emlékezni.
.
.
---------------------------------Első napom Beacon Hills-
be-----------------
-
Az eseménytelen részeket kihagyom. Mint például az
általános monológot a költözésről és a becipekedésről. Kezdem ott, ahol az
izgalmak kezdődnek. Olyan két óra múlhatott pár perccel. A strandon eltöltött
délután nem sikerült valami jóra. Éhes lettem, de mivel Austin mindent
felzabált, ezért inkább fogtam a pénztárcám és kerestem egy működő büfé-sort.
Hát bármerre mentem sehol se volt. Mégis erős zajokat hallottam az egyikből.
Úgy gondoltam benézek. Az ajtó persze tárva-nyitva.
.
.
.
-
Nem megy Liam! – mondtam.
-
Menni fog.
-
Nem fog. Arra se emlékszek a bálon, hogy mentünk be az
öltözőtökbe!
-
Egyszerűen. De most koncentrálj arra amit én kértem. A
többit később elmondom.
-
Annyira emlékszek, hogy egy műtő asztalon fekszek és
fájlalom az oldalamat. Három maszkos alak felettem volt. A nevemet hajszolták:
Zoe… Zoe… Valami érthetetlen okból nem féltem tőlük. Lehet benyugtatóztak
előtte, de akkor is. - a szívverésem felgyorsult. Lángolt az egész testem.
-
Folytasd.
-
Nem emlékszek többre. Aú. – szisszentem fel,amikor az
oldalam szúrni kezdett. – Te is hallod?
-
Mit? - kérdezte.
-
Azt hajtogatják, hogy : „ Az állapotom megfelelő!” –
mondtam, mire Liam kicsit hátrált. – Mi az?
-
Te… csak te ne… - járkált fel alá. Éles zaj ütötte meg
a fülemet. Olyan, amitől a szörny énem uralkodott felettem.
Liam hasába dugtam a
karmaiba és eldobtam. Scott, Stiles, Malia, Kira, Lydia és egy ismeretlen férfi
jött be. Amíg Scott lefogott az ismeretlen férfi nyugtatót adott be nekem.
Rögtön összeestem. Nem ájultam be. Láttam, ahogy Liam elkezd rángatózni. Fájdalmasan
néztem. A szemem becsukódott és elsötétült minden.
.
.
.
--------------------------- Egy és fél órával a történtek
után------------------------
Egy ismeretlen
lakásba keltem fel. Azzal az ismeretlen férfivel és a többiekkel. Alig bírtam
megmozdulni. Fájt mindenem. Égett az egész testem. Elég furán, de felültem.
Mindenki engem fürkészett. Persze nem emlékeztem erre az egészre. Jó volt nem
tudni mi lett velem. Az oldalam egyre erősebben szúrt. Az ismeretlen férfi
felhúzta a pólómat, addig, hogy megtudja nézni miért fáj az oldalam. Szólt
Scott-nak, hogy fogjon le, mert ez fájni fog. Ráült a párnámra és engedte, hogy
átöleljem. Megfordítottak, úgy hogy a fájós rész legyen felül. Ahogy láttam
leszedte a bőrszöveteimet, ami mintha csak tépőzáras lenne. Ezüstös csillogást
láttam. Becsuktam a szemem és szebb dolgokra gondoltam. Persze nem igazán
sikerült ekkora fájdalmak mellett. Körül néztem. Stiles épp a hányingerével
küzködik, Maliát egy cseppet se hatotta meg, Kira félti Scott-ot, Lydia… Lydia
közli Stiles-szal, hogy egy puhány ha ettől elkezd hányni. Egy embert nem
láttam, akit nagyon hiányoltam.
-
Hol van Liam? – kérdeztem Scott-tól. Furcsán hangzik,
de amikor ezt kérdeztem már nem fájt semmi.
-
Deaton-nél.
-
Rendbe fog jönni? – mondtam könnyekkel a szemembe.
Az ismeretlen abba, hagyta az oldalam piszkálását. Már nem
is látszott, hogy hozzám nyúlt. Felültem.
-
Emlékszel mit tettél? – kérdezte Stiles.
-
Semmire. Semmire nem emlékszem. A szörny-énem volt.
Valami mintha irányítana.
-
Hogy érted?
-
Nem arra vagyok dühös, akire kéne. Olyanra haragszok,
akire nem kéne. Hallucinálok. Egy nagy rózsaszín köd elvakít. Nem tudom ki vagy
mi irányít, de nagyon befolyásolja az életemet.
-
Miről hallucinálsz?
-
Parrish-ről. A bátyjámról. Mindenhol őt látom.
.
.
.
----------------------------Deaton-nél--------------------------
-
Helyre fog jönni. – Odamentem hozzá és megfogta a
kezem. Rám nézett és láttam a szenvedését. Emlékszem, hogy ő, hogy vette el az
én fájdalmamat. Úgy döntöttem ezt viszonzom. Láttam, ahogy a fájdalma megszűnik
és már nem rángatózik. Elengedtem a kezét. Ő beájult. Könnyeztem. Én tettem ezt
vele. Hát bűnhődök. – Nektek suliba kellene lennetek, nem igaz?
-
Nekem még van két órám. – közölte Malia.
-
Nekem AP biológiám van.
-
Nekem nincs semmim. Én maradok. – mondtam. – Menjetek nyugodtan…
.
.
.
---------------------------------- Másnap
reggel------------------------------------------
Tegnap olyan éjfél körül aludtam el. Addig figyeltem
Liam-re. A szék egész kényelmes volt. Mondjuk az volt a leglényegtelenebb
dolog. Amire én felkeltem, addigra Liam már rég fent volt. Megnyugodtam, hogy
nem esett semmi baja. Azt kérdezgette, hogy mi történt. Én elmeséltem neki az
egészet. És azt is, hogy én se emlékszem mindenre, mert nekem is kiesik.
Megígértem, hogy majd később próbálok visszaemlékezni mindenre.