Titokzatos Hódolók 5. rész: Első alkalmak

-         Akarod? – kérdezte Liam.

-         Akarjam? – mosolyogtam rá.

 Újra megcsókolt. Hátradőltem az ágyon és Liam is jött velem. Ha az előző csókunkra azt mondtam, hogy szenvedélyes volt, akkor erre nincsenek szavak. Mindent szép óvatosan csinált. Először a nyakamat „puszilgatta”, majd a hasam. Más nem igazán történt. Na jó! Igenis történt közöttünk valami megmagyarázhatatlan. Mai napig, ha rá gondolok elpirulok. Ahogy hozzám ért… és… ahh…

-         Első? – kérdezte a fülembe suttogva.

-         Nagyjából! Neked?

-         Nekem is…

  Valamilyen értelmetlen okból ráültem… Mármint ráfeküdtem. Tovább csókolóztunk.

--------------------------------------Reggel-----------------------------------

         Nem tudom mikor aludtam el. Azt tudom, hogy Liam mellkasán volt a fejem. Scott-ra és Stiles-ra keltem fel.

-         Szerinted történt valami köztük?

-         Tutira! – mondta Stiles.

Rögtön elhallgattak, amint felültem. Kómás fejjel néztem őket.

-         Kérdezzük meg. –vetette fel Scott. – Zoe! Mi volt az este? – térdelt le elém. Liam-re néztem, aki még mindig alszik.

-         Semmi. – hazudtam.

           Szerintem elhitték, bár ki tudja. Scott hallja a szívverésem. Liam felmordult. De még mindig „húzta a lóbőrt”.

-         Nekem mennem kell, srácok. Otthon várnak. Hé, este jöttök abba a karaoke bárba? – kérdeztem az ajtóból.

-         Ott leszünk. – kacsintott Liam. Én tökre elpirultam. Felkaptam a táskám és leléptem.

Amint hazaértem rohantam fel a szobámba és felhívtam Kessy-t, hogy elmeséljem a történteket:

-         És meg volt az is?

-         Hát… nagyjából. Liam olyan…

-         Aranyos, jó fej, cuki?

-         Ja… Ő maga a tökély. Legalábbis az egyik

-         Miért? Van másik is…

-         Igen.. Egy végzős. Theo Raeken.

-         Ő?

-         Igen, miért?

-         Malia Tate-nek is tetszik, hiába tagadja.

-         Úgy érzem döntenem kell.

-         Akkor most jártok?

-         Fogalmam sincs… Később jössz karaokézni?

-         Persze. Ötre ott leszek. Szia!

-         Hello.

    Sose vágytam még ennyire Kessy társaságára. Gondolom hozza a pasiját, Brett-et. Liam-mel nem jönnek ki jól, de nem tudom miért. Kár… Lezuhanyoztam, mert már ideje volt. Felvettem Liam egyik (kölcsönkapott) felsőjét, egy farmert és egy Converse-t. Tökéletesen passzoltak egymáshoz. Még mindig rajta volt az illata. Bepakoltam a táskámba. Rágót, parfümöt, sminket, telefont és a Triskelion-t. Csak a legfontosabbakat.

-----------------------Öt óra előtt pár perccel----------------------

 Csöngettek. Lerohantam a lépcsőn, de addigra Austin kinyitotta az ajtót. Szerencsétlenségemre nem Kessy állt az ajtóba. Hanem…

-         Liam?

-         Ő az a híres-neves Liam, akiről Kessy-vel órákon át beszéltek?

-         Te hallgatózol?

-         Persze.

-         Uh. Hogy a… új telefont kérek. Bocsi… Szokásos „Családi Dráma”-mondtam, de úgy látszik jól elszórakozott ezen.

-         Az az én felsőm?

-         Öhmmmm… igen… Mindjárt jön Kessy és…

-         Brett?

-         Ahaaaa…

--------------------KARAOKE BÁR--------------------

-         Valaki fog énekelni vagy csak úgy eljöttünk? – kérdezte Liam.

-         Én tutira. – mosolygott Kessy. – Zoe?

-         Kizárt. Nem tudok énekelni. Rossz a hangom.

-         Neked? – akadt ki. -  Isteni hangod van.

-         Tényleg? – akadt ki most már Liam is.

-         Na jó. Talán éneklek.

-         Gyere. – intett Kessy. Még utoljára hátrapillantottam. Liam kacsintott… Brett… ő csak röhögött Kessy elszántságán.

Amikor odaérünk így szól a DJ-hez.

-         Ő itt Zoe Parrish. – mutogatott rám. -  Énekelni akar. Demi Lovato -  Heart attack-et.. -  konstatálja egy kínainak.

-         Kessy… szerintem ismeri a nyelvünk..

-         A vörös mehet. Te barnaság… te nem… - közölte akcentussal. Én a sorba beálltam, Kessy meg visszament és bedurcázott…

 Az előttem lévők már végeztek. Én következtem. DJ Akárki bemutatott:

-         A vörös szépség, Zoe Parrish következik, akinek a barátnője azt hitte nem beszélem a nyelveteket. – nevetett. Legalább neki jó kedve volt.

   Felálltam a színpadra. Először félénken tapogattam a mikrofont, aztán a tekintettemmel megkerestem Liam-et. Ránéztem. Egyre bátrabban énekeltem. Kijött minden hang.

-Yea you, make me so nervous. That I just can’t hold your hand… – énekeltem. -… Cause I don’t wanna fall in love … If I ever did that …I think I’d have a heart attack…So scared I take off and I run …I’m flying too close to the sun…And I burst into flames… - néztem rá újra Liam-re.

 Csak már nem Kessy- ékkel volt. Hanem Hayden-nel. Csalódottan énekeltem tovább. A szám végén lerohantam a színpadról. Mondtam Kessy-nek, hogy én megyek. Nem értette miért, de amikor észrevette Hayden-t, akkor hadd ne mondjam mi történt. Szerintem leírni se tudnám. Szídta, mint a… nem is tudom mit… De megértem. Tegnap még én és Liam… na értitek. Ő és én: Mi voltunk… Ezt is jól elmagyaráztam… A lényeg az, hogy én nem jelentettem neki semmit. Máris Hayden után koslat. Tényleg ezt érdemlem? Ezért tetszett meg? Azért, hogy még többet szenvedjek? Ahhh… Elindultam az ajtó fele, de megtoppantam, mert sikítást hallottam. Kessy-ét. Néztem, ahogy két Doktor ráront Kessy-re és Brett-re… Közbe kell lépnem. Nem érdekelnek. Őket mentem meg. Liam és Scott is észrevette. Odarohantak hozzám… Mert ugye én már ütöttem őket. És azt mondogattam, hogy: „A barátnőmet és a barátját senki sem bánthatja”… De úgy látszik Brett se átlagos. Az izmos teste mögött vérfarkas ösztönök rejtőznek. De én ezt miért nem éreztem? Az egyik Doktort sikerült kiütnöm. Most egyszerre ketten támadtak rám… Kessy-re kiabáltam, hogy bújjon el valahova. Ő rohant is. Csak egy picit nem figyeltem, de az egyik máris eldobott… Neki a falnak. Megint. Hayden értelmetlenül állt az ajtóba, ott ahol az előbb még Liam-mel „enyelegtek”. Bah. Azt hiszem dühös lettem. A lángjaim irányításának az eszköze a dühöm. És álltalába, ha Liam és Hayden kapcsolatára gondolok… fuu… inkább nem is mondok semmit. A Doktor (amelyik a falhoz vágott) felém közeledett. Én felálltam… Összeestem. Erős fájdalmat éreztem a hasamba. Egy kard állt a sebembe. Kihúzta. Theo elkapott. Levette az övét és a derekam köré tekerte. Liam is odajött. Megfogta a kezem. El akarta venni a fájdalmama, de kicsit többet vett el, mint amennyit kellett volna. Hiába ordibáltam, hogy: „Liam! Engedj el!”

Fejem Theo-ra dőltöttem. Akinek amúgy nagyon tetszett ez a helyzet. Legalábbis a „fejhajtós”. Liam, amint észrevette, hogy a szívem nem az eredeti ütemébe vert… Felállt és elment. A szívverésem lelassult. Már a halál szélén álltam… Minden elsötétült.

--------------------------Deaton-nél----------------

Különlegesen nem a kórházba vittek, hanem az Állat Klinikába. Ráfektettek a fémasztalra. Még mindig fájt a sebem. Nem gyógyult. Lehet, hogy kívülről nem látszódott, de belülről nem… semmi változás nem történt. Deaton lefertőtlenítette a sebem és beadott valami morfiumot. Fájdalmam megszűnt.

-         Kessy… hogy van… Liam… - nyögtem ki az utolsó szavaimat, mielőtt bealudtam.

-----------------------Másnap-----------------

A Nap fénye bántotta a szemem. Egyedül voltam. Fájdalmason, de felültem. Körbe néztem. Minden szétszórva. Mi történt miután én beájultam? Hol van Kessy? Uh, most tuti fél. Ő volt az egyetlen barátnőm. Theo lépett be az ajtón.

-         Mi történt itt? – kérdeztem komoran.

-         Bunyó. Köztem és…

-         Liam között? – sütöttem le a szemem.

-         Igen. Mert majdnem meghaltál MIATTA!

-         De nem haltam meg. – mondtam, majd felszisszentem. A csuklóm még mindig fájt. Theo megnézte először el akartam rántani, de utána… neki engedtem, hogy megfogja. Benne bíztam. Nem először mentett meg. Mindenegyes mozdulatnál szisszentettem. Nem tudom elmondani mennyire fájt.

 Scott, Stiles, Kira, Deaton és Liam rontott be. Amikor ránéztem előtörtek az emlékeim. Az, ahogy majdnem megöl. Tudom, hogy segíteni akart, de… akkor is. Meg ugye együtt van Hayden-nel. Ah… Bár nem tudom Hayden mit szólt a tegnapihoz.

-         Kessy…mit mondott? Megijedt?

-         Nem. Egész jól kezelte, hogy a legjobb barátnője és a pasija egy… „szörny” – nevetett Kessy, miközben előjött. Odarohant hozzám és megölelt. Jól esett, bár kicsit fájt, ahogy megszorított, de kibírtam.